Gyorsan papírra vetem, h mit is csináltam másképp, mint az eredeti recept volt.
Az úgy történt, h Gabi feltett egy jó kis receptet, nagyon megtetszett, már csak fügét kellett szerezni. Vettem is 6db-ot, így nekem nem a fügéhez lett körte, hanem épp fordítva.
Idén, inkább szörpöket gyártok, lekvárt csak kóstolásnyi mennyiségben. Ebből sem lett sok.
Hozzávalók:
- kb. 1,5kg körte
- 6db nagyobb füge
- 2-3db őszibarack (elenyésző, fel kellett már használni, így beledobtam)
- 1 citrom reszelt héja és leve
- 2dl vörösbor
- 1dl rum
- 10db mustármag
- 2 vanília rúd kikapart magja is
- 30dkg cukor
- 1/2 ek útifűmaghéj
- 1db 4:1 haas zselésítő (biztos, ami biztos)
Körtét megmostam, apróra vágtam, fügét megmostam, lehúztam a héját - fogalmam sincs, h kell v nem - barackot megmostam, héja le, apróra vágtam. Megszórtam cukorral, hozzá a vanília és állni hagytam (estig). Ráreszeltem a citromhéját, hozzáadtam a mustármagot és feltettem főni. Mikor már forrdogált, hozzáadtam a vörösbort, rumot és citromlét.
Útifűmaghéj csak azért került bele, mert anyu mondta, h a haasos zselésítő nem az igazi, vhol meg olvastam, h ettől jobban zselésednek az ételek, így került bele egy kevés.
Mikor puhára főtt a gyümölcs, összeturmixoltam, beletettem a 4:1-bent roggyantottam rajta és ment az üvegekbe. Kóstolásra finomnak érződött, lehet, h nem lesz olyan édes, mint a megszokott lekvárok. :)
fotó: dunszt után :)
forrás: Notburga konyhája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése