2010. augusztus 2., hétfő

Csoki fagyi némi mentás beütéssel

Ahogy nézegettem a fagyi recepteket, sorban el kellett vetnem, alapanyagok hiányában. Végül erre a csokifagyira esett a választás.

Hozzávalók:
3dl tej
3dl tejszín ( ez nekem csak 2,5 dl lett, ennyi volt a zacsiban)
18dkg cukor
4 tojássárgája
15dkg étcsoki (ebből 10dkg after eightes nyuszi volt)
1 cs. vaníliás cukor (legközelebb már vanília rúd lesz)
1 csipet só
Ha sima étcsoki sikeredik, akkor még reszelt narancs héjat is ír. Sztem, egy idő után, már határ a csillagos ég ízesítés gyanánt, akár még chilit is lehetne bele tenni. :)

A tejet, a tejszínnel és a vaníliás cukorral összemelegítem. Ezalatt gőz fölött egy kevés vízzel, a sóval felolvasztom a csokit. Közben a 4 tojássárgáját a cukorral habosra keverem. Majd a tojásos cukorhoz adom a meleg tejes-tejszínes lét. Én még mixerrel egyet kavartam rajta, visszateszem a tűzre és hozzáadom az olvasztott csokit, majd krémesre főzöm. Mikor már jól besűrűsödött lefeszem a tűzről, kihűtöm, majd ha teljesen kihűlt, mehet a hűtőbe. Eredeti recept szerint 1-2 órára, ahogy utána olvastam a dolgoknak, mehet az többre. Irány a fagyigép.
(mivel, most csak 1-2 órára sikeredett a hűtőben altatni az alapot, így nem tudom, h mennyi ideig is kellene a fagyigépben eldolgoztatni. Most kb. 1-2 órát pihent, 30-45 percet dolgozott a gépben és még ezután betettem a fagyasztóba. sztem, a tojásfehérjékre is kell keríteni receptet, mert túl sok fog megmaradni)
fotó, ha hazaérek és még marad, akkor lesz. :)


forrás: nők lapja café

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése