2011. január 5., szerda

Töltött káposzta

Még vmikor nyáron megkeresett a Kifőztük stábja, h lenne-e kedvem részt venni a karácsonyi adománygyűjtő akciójukban. Igent mondtam. A töltött káposztával indultunk. Íme a recept:


Hozzávalók

50 dkg darált sertéshús

50 dkg csont

50 dkg tarja

2 fej káposzta

5 dkg zsír


bors

borsikafű

pirospaprika

1 vöröshagyma

1 csokor kapor

2 dl tejföl

3 dkg liszt

10 dkg rizs

a tálaláshoz:

tejföl

Az egyik káposztát a torzsájánál bevagdaltam, nagy fazék vízbe tettem főni a kaporral együtt. A másik fejből 1 maréknyit lereszeltem, a többit vékony szeletekre vágtam. 10 dkg rizst feltettem főni 1 kávéskanál zsírral és annyi vízzel, amennyi a rizs térfogata. A hagyma felét kevés zsíron üvegesre pároltam. A reszelt káposztához hozzátettem a darált húst, a félig megfőtt rizst, fűszereztem sóval, borssal, borsikafűvel, beletettem a párolt hagymát, és lazán összekevertem.
Amikor a káposztafej megfőtt annyira, hogy a leveleit könnyen le lehetett szedni, akkor szétbontottam. A fazékban annyi vizet hagytam, hogy ellepje a beletett csontot és a tarját, a többi levet félretettem. Lassan forraltam, míg a töltelék el nem készült. A káposztaleveleket kiterítettem, a vastag eret levágtam róluk, tenyerembe vettem egyesével. Egy evőkanálnyi húsos tölteléket tettem rá, a levél alsó felét felhajtottam, oldalról szorosan összecsavartam, majd a levél felső szélét ujjammal benyomkodtam. Sorjában mindet a fazékba, a csontos húsokra tettem, a tetejére az apróra vágott káposzta került. A maradék hagymát zsiradékon megpirítottam, pirospaprikát tettem bele, ezt ráöntöttem a káposztára, majd sóztam és borsikafüvet szórtam rá.
Annyi főzőlevet öntöttem rá, hogy ellepje a káposztát. Csendesen főztem 2 óra hosszat, amíg meg nem puhult. A húst, a csontot és a töltelékeket kiszedtem. A káposztára öntöttem a liszttel elkevert tejfölt, még pár percig főztem. Minden tányérra tettünk a töltelékből, a káposztából és a húsból is, tejföllel meglocsoltuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése