2011. április 16., szombat

Rakott kel

Soha életemben nem ettem ilyet, de most ezt írta elő a füzet. Nem eszek meg mindent, amit ideírnak, mert pl. máj lenne jövő héten 2x, de köszi nem. És ezt úgy mondom, h kóstoltam. Sőt, nemrég ízleltem is, de csak azért mert nagyon guszta volt, bacon szalonnába volt betekerve és úgy megsütve, sőt a párom, olyan gusztusosan ette, h nem bírtam ellenállni. Aztán csak forgattam, ízlelgettem, de nem nyerte el a tetszésemet. :) Azt mondja anyu, h majd megcsinálom a májas ételeket jövő hétre, aztán ők megeszik én meg nézem, h milyen finoman fogyasszák el. :D Hát az nem lesz jó! :) 
Szóval, rakott kel. Próbáltam, olyan recepteket keresgélni, amik jól néznek ki, legalább az vonzzon benne és talán úgy elkészítem könnyebben. :) Találtam is, Colors in the kitchen-nél. Mivel ilyen szuflé formám nincs, nagyon drágállom őket, ezért vettem 3 kis virág cserepet, aminek nem lyukas az alja, végül is egyre megy, nem?! De aztán idő hiányában, nem kísérleteztem vele, hanem a mini jénaiban meggyártottam. :) 



Hozzávalók 2 főre
  • kb. 4 levél kelkáposzta levél 
  • kb. 10dkg darált hús
  • kb. 10 dkg főtt rizs
  • só, bors
  • 1kk pirospaprika 
  • 4 fokhagyma
  • főzőtejszín
  • 1 tojás
  • némi reszelt sajt
  • 1ek olívaolaj
Fokhagymát megtisztítottam, apróra vágtam, majd a 1-eknyi olajon kissé megfonnyasztottam, majd rádobtam a darált húst. Sóztam, borsoztam egy picit vizet öntöttem alá és puhára sütöttem. Közben feltettem a rizst főni és egy másik kis lábasban vizet fél leveskockával, amiben majd a megmosott és az erős, kemény részektől megfosztott kelkáposzta leveleket megfonnyasztottam. Mikor minden elkészült, a húsra hintettem a pirospaprikát, elkevertem a főtt rizzsel. 
A kis jénait kikentem olajjal, belehelyeztem, két levélkét, rátettem a rizseshúst, majd ráöntöttem a tejszín-tojás-némi sajt keveréket és újra levélke. Maradt még egy kis tejszínes lé, azt is ráöntöttem és arra reszeltem még egy kis sajtot. Majd irány a sütő. Mikor megpirult a teteje, akkor kész. :)

1 megjegyzés: