Szintén maradék kovász felhasználásra jó, de nagyon finom is, könnyebb lesz a tészta tőle.
- 10dgk maradék kovász
- 20dkg liszt (kamut liszt és királyliszt keveréke volt)
- 1 tojás
- só
- víz
Forrás: ITT
Ideje volt már, h egybegyűjtsem a gasztros részleget!Úgy gondoltam, h itt jó helyen lesznek a saját ill. barátok receptjei.
Szintén maradék kovász felhasználásra jó, de nagyon finom is, könnyebb lesz a tészta tőle.
Forrás: ITT
Gyűjtögettem a kovászt, és épp annyi jött össze, ami egy amerikai palacsintához elég lett.
Házi Sáfrány videója alapján jártam el, lisztet cseréltem le.
hozzávalók:
a folyamat a videóban látható.
Sajnos, finom. :)
Forrás ITT
Belefogtam én is. Kellett volna valamilyen fermentált dologhoz és ott egy 24 órás kovász volt, ez sehogy sem akart sikerülni,így rákerestem Szabi Pék videóira a youtubeon és elindultam. Hát, a kovász nem egyszerű, egy érzelmi hullámvasút, de másodjára csak sikerült. Sőt, már ajándékoztam is belőle. Azóta is még mankóként használom a videókat, idővel majd talán elszakadok tőle. Facebookon beléptem egy kovászos csoportba is, iszonyat mennyiségű infó van ott, még nem igazán tudom, h néha miről is beszélnek. Kipróbáltam a királyliszteket, a garat malomé bevált. Érdemes beleinvesztálni.
Így, inkább belinkelem a videókat ill. ami blogokat találtam még nagyszerű dolgokkal. :)
Kovász:
itt aztán szépen sorában jönnek a linkek.
kovászos blogok:
illetve maradék kovász felhasználásra kerestem rá, s szintén a youtubeon találtam rá Házi Sáfrányra
Pár hete, erőt vettem magamon és nekifogtam a kovásznak. Kovász számomra egy érzelmi hullámvasút, sok-sok türelmet igényel. DE megéri. Szép kis kenyérkém lett. Majd szembejött egy kedves ismerős oldalán ez a kuglóf is, gondoltam, majd egyszer. El is kértem a receptet. Úgy hozta, hogy végül elkészült, kicsit göröngyös úton, de meglett.Elszámoltam a kovász feletetési időt, így kb éjszakába nyúlóan került sor az előtészta elkészítésére. Mire egy másik ismerős közölte, h a pékek is éjjel dolgoznak, úgyh semmi gond. :) Szóval, én elkészítettem az előtésztát, majd reggel iziben elvittem anyuhoz, hogy majd ő a többit csinálja, mert nekem közben a kenyeremet kellene sütni. :) Anyu írja is, h ez legalább este fog elkészülni,mert hát 5 óra pihentetés stb. ??? nem tudtam elképzelni, h miért is, hát ő úgy gondolta, hogy én csak a kovászt vittem oda és neki még az előtésztát is meg kell csinálni, paff, így gyors korrekció és a főtésztán korrigált kicsit s finom lett. Viszont, nekem otthon közben beintett a sütőm, így a kenyérrel a finisben át kellett cuccolni anyuhoz. Kb. harc ment a sütőért. DE mindkettő szépen megsült s finom is lett.
Előtészta:
ezt 5 órát szobahőmérsékleten pihentetni egy fedeles edényben.
Jó ideje nézegettem már ezt a süteményt, úgy gondoltam, h majd karácsonyra megsütöm. De aztán úgy gondoltam, h mivel csak magunkba leszünk, nagyon nem is kell sütemény. De aztán a pavlovi reflex beindult, s krémes sütit kívántam. Nekiveselkedtem, párszor majdnem ott hagytam a tésztát, mert nem akart összeállni. De sikerült, és kb két pofára tömi a család. :)
Hozzávalók:
tésztához:
Eredetileg nem volt benne tojás és a tk rozsliszt, hanem 80gr útifúmaghéj liszt, de mivel ezt nem tudtam beszerezni, itt vidéken, így ezt javaslatot kaptam. De nekem a plusz liszt nélkül nagyon ragacsos lett a tészta.
krém:
tetejére csokimáz
Lapok tésztáját összekevertem, 4 részre osztottam. Előmelegítettem a sütőt 200fokra.
két sütőpapír között, egyesével kinyújtottam a gombócokat és tepsi hátulján, sütőpapírral megsütöttem, nekem elég volt 12-16 perc is.
Amikor kihűltek a két lapot megkentem a lekvárral, egy kicsivel többet még tehettem volna, így utólag.
Krémhez, a pudingport, zabgrízt elkevertem a tejjel és édesítőszerrel, majd sűrű krémet főztem belőle. Langyosra hűlt és beletettem a vajat, majd robotgéppel kevertem el, h habos legyen. Kihűtöttem,, majd újra robotgéppel habosítottam. Megkentem az alsó lapot, aztán a lekvárosok jöttek, majd a maradék krém és az utolsó lap. Alufóliával letakarva ment a hűtőbe, nekem egy éjszakát.
Másnap reggel, leöntöttem csokimázzal, majd féldermedt állapotban, felkockáztam.
Így utólag már megérte. :)
Forrás: ITT
Túrós sütit szerettem volna készíteni, szembejött a fanta szelet, de nekem IR kompatibilis kellett hogy legyen. Így esett a következőre a választás. Közben el kezdtem aggódni, h ez kevés lesz, nem dermed meg stb. Így rákerestem egy másikra, így kettőből összehoztunk egyet.
Hozzávalók:
ezt kemény habbá verjük.
ezt is összekeverjük.
majd a két masszát összevegyítjük. 20*30-as sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. (Nekem ez kb. 12 perc volt)
Túrós rész:
ezeket összekeverjük. S ha kihűlt a tészta, elterítjük rajta és fél órára mehet a hűtőszekrénybe.
Pudingos rész:
ezeket folyamatos keverés mellett összefőzzük. Mintha pudingot készítenénk, csak tej helyett az üdítőt használjuk. Langyosan, mielőtt még nem dermedt meg, egyenletesen eloszlatjuk a túrós tésztán.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Források: