2010. november 15., hétfő

Sajttekercs

27-én esküvői dvd vetítés lesz. Arra keresgéltem néhány parti falatot, pl. kencéket avokádó, padlizsán, tohnalas stb. és akkor találtam rá KicsiVúnál a sajttekercsre. Nagyon jól nézett ki, gondoltam, készítek egy prototípust. Jól tettem. Van még pár dolog, amit finomítanom kell. 

Íme a recept:

  • 40dkg trappista ( bár olvastam vhol, h az edami jobban nyújtható)
  • 30dkg vaj
  • 30dkg sonka (pl. selyemsonka, pulykasonka, nekem kb. fele elég lett)
  • 1 doboz medvesajt
  • 5 kemény tojás
  • snidling
  • mustár
  • fehérbors
Először elkészítettem a két tölteléket. Megfőztem a tojásokat, lefejtettem a fehérjét. 20dkg vajat, 1 doboz medvesajtot jól elkevertem, majd tettem bele snidlinget apróra vágva, és a tojás fehér részét is apróra vágva, sóztam, borsoztam.
Ezután a tojássárgát kézzel elmorzsoltam és összekevertem a maradék 10dkg vajjal, mustárt adtam hozzá, ízlés szerint, majd sóztam, borsoztam ezt is.
Nekiláttam a sajt olvasztásnak. Először nylon zacsiban próbálkoztam az olvasztással, aztán kifolyt, majd két nylon zacsiba raktam és úgy ahogy már összejött. Szóval, forró vízbe kell beletenni és megolvasztani a sajtot, addig kell ott tartani, amíg nem marad benne kemény rész. Ezt ki kell tapasztalni. Legközelebb veszek sütőzacsit és abban próbálom meg.
Olajjal bekentem a sodródeszkát, h jobban lehessen vele bánni, ill. a sodrófát is. Most már tudom, h kellett volna alá tenni vmit, h könnyebben fel tudtam tekerni. :)
Tehát kinyújtottam, amennyire tudtam, mivel nekem maradt benne kemény rész, de még egyszer már nem volt kedvem visszarakni olvasztani.

gyorsabb, egyszerűbb változat, 40dkg-nak megfelelő lapsajt, gáz tepsire zsír papír, sütőt előmelegítjük 250fok (legmagasabb fokozat) , sajtokat lefektetjük, de úgy, h szélek fedjék egymást, majd betesszük, éppen annyi ideig, míg a sajt széle kicsit hólyagosodik, ez kb. 1-3 perc. Kivesszük és hogy könnyebben tudjuk vele dolgozni  egy réteg sonka, utána pedig a leírás alapján. 
Bekentem a fehérjés krémmel, majd raktam rá sonkát, majd a sárgáját és feltekertem. Nagyon szorosra nem sikeredett, de azért összejött. Be folpackoztam és mehet be a hűtőbe egy éjszakára. 
Ma kétkedve nyúltam felé, de finom lett és szép is!

2010. november 10., szerda

Vörösáfonyás-csokis muffin

Már nem tudom, h mi után kutattam, de ezt találtam KicsiVúnál. Ma sikerült szereznem vörösáfonyát és elkészítettem, bár dolgot módosítottam rajta.

Hozzávalók:
  • 9 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (ez nekem rozsliszt lett, ez volt itthon)
  • 14dkg finomliszt
  • 1 tk sütőpor
  • 2tk szódabikarbóna
  • mézeskalács sütemény por ízlés szerint
  • 2ek cukrozatlan kakaópor
  • 10 dkg apróra tört étcsoki
  • 5-7dkg aszalt vörösáfonya apróra vágva
  • 1 tojás
  • 14dkg barnacukor
  • 0,8dl olaj
  • 2dl tej
  • pár löttyintésnyi áfonyalikőr
  • fél csomag vaníliás cukor

A sütőt 180 fokra előmelegítjük (légkeverésesben 160). A sütőformát bezsírozzuk, és betesszük a hűtőbe. 
Egy tálba szitáljuk a kétféle lisztet, hozzákeverjük a többi száraz hozzávalót (sütőpor, fahéj, kakaópor, csoki).
Egy másik tálban felverjük a tojást, majd hozzáadjuk a cukrot, olajat, vanilincukrot, likőrt és a tejet. Az így kapott masszába belekeverjük a száraz hozzávalókat, majd az áfonyát. A tésztát muffinsütőbe öntjük , kb. 20 percig sütjük, utána 5-10 percig hűlni hagyjuk.
12db lesz belőle.

2010. november 1., hétfő

Az Ősmagyarok konyhája - 4. rész (Őseink főzési technikája)


Őseink főzési technikája, ételeik és italaik hozzávalói
Az ősi magyar konyhát a hun áldozati ételek filozófiájának megismerésén keresztül közelítettük meg.
Nézzük, hogy miből és hogyan készültek mindennapi ételeik.
Őseink állandó szálláshelyein üstben, bográcsban és kemencékben főztek-sütöttek, amikor azonban úton voltak vagy állataikkal távolabb éltek állandó szálláshelyüktől "kővel főztek", hiszen üstjeiket és cserépedényeiket nem tudják lovon szállítani. Tűz csiholására viszont mindig volt tarsolyukban tűzszerszám (tapló és tűzkő vagy acél). Edényül pedig bőrtömlő, fa- vagy kéregedény, favödör vagy félbevágott lopótök szolgált. Erről Dzsajháni így emlékezik meg: "Visznek magukkal tűzifát és néhány követ, azután mindaddig tüzelnek a kövek alatt, amíg a kövek forróvá nem lesznek", majd ezeket a köveket vízbe helyezve ételeiket így készítik el.
Az állandó szállásokon a főzéshez vas-háromlábra állított edényeket, többnyire fülüknél felakasztott keskeny és magas nagy fajhőjű üstöket, bográcsokat használtak. Ordosz városától (a hun törzsek székhelye/fővárosa a kínai nagy fal előtt) a Kárpát-medencéig, 2000 darab talpas üstöt találtak a régészek.
Tartalom:
Kenyerüket (nem lepényüket!) és tésztaféléiket a régészek által eddig "veremházaknak" határozott konyhájukban a kemencékben sütötték meg. A "hamuban sült pogácsa" tulajdonképpen péppé morzsolt és megtört rozsszemekből készült sült bodag (pogácsa). Gabonából (búzából, árpából vagy kölesből) nemcsak kenyeret, hanem kását is készítettek, de kedvelték a pörkölt gabonamagvakat is. Őseink forró köveken is sütöttek; a tűz fölé tett s átizzított kőlapra öntötték a tésztát; így kapták a lepénykenyeret. Csíkban és Háromszékben még ma is "kőre leppencs"-nek hívják a lepényt, a Bodrogközben pedig "kövönsűltnek" nevezik a palacsintát.gabona.png
  • Gabonafélék: tönkölybúza, alakor (ősi pelyvás búzafajta), köles, barna rizs, árpa, zab, hajdina és rozs.
Főleg szarvasmarhát, lovat, birkát és juhot tenyésztettek – juhtejből készítették a túrót, sajtot, írót és a zsírként használt vajat. A húsok konzerválási módja Európában a füstölés, Ázsiában és őseinknél az aromás füvekkel (kakukkfűvel, rozmaringgal, tárkonnyal) való pácolás volt. Az ősmagyarok, a nyugati népeket több ezer évvel megelőzve, ismerték és alkalmazták a szárított hús és tejpor készítését. Így egy ősmagyar lovas bőrzsákjában több liter levesnek vagy tejnek megfelelő élelmet vihetett magával, gyorsan mozgó lovas hadának élelemtartalékokra volt szüksége, amit csak az ételek és alapanyagok tartósítása oldhatott meg. Alkalmazták az aszalást és a füstölést is.
marha.png
  • A szárított hús készítése pásztorembereinknél ma is fellelhető. Giovanni Villani XIV. századi olasz történetíró így számolt be a Magyarországon látottakról: "Ha levágják a marhát, húsát nagy üstökben megfőzik. Ha már jól meg van főzve és besózva, leválasztják a csontról és kemencében megszárítják, majd finom porrá zúzzák. A hadjáratoknál üstöket visznek magukkal és mindenki visz egy ilyen zacskó húsport. Ezt vízbe dobják, az megdagad, egy-két maréktól megtelik az edény. Nagy a tápláló ereje és így kevés kenyérrel vagy anélkül is erőt ad az embereknek. Nem csoda tehát, hogy nagy sokaságban járnak olyan hosszú ideig, mert porrá tört hússal táplálkoznak".
A máig használatos fűszernövények közül kettő is van, melyekről francia botanikusok feltételezik, hogy a X. században- a magyarok hozták be Európába. Ez a tárkony és a csombor (borsikafű), de a „fűszerszámok” egész tárházát ismerték. Kakukkfüvet, a köményt, a fokhagymát, a szurokfüvet, a kaprot, a turbolyát, lestyánt, a citromfüvet, a fehér mustárt, a zsályát, a gyömbérgyökeret.
fuszerek.pngSok vadon termő fűszerfüvet, ízesítőt is használtak, pl. vizitorma, galagonya, pipacs, cickafark, bojtorján, csalán, mezei katáng, tyúkhúr, kamilla, pitypang, mezei zsázsa, medvehagyma.
Trópusi füvek közül a szerecsendió, kardamon, sáfrány, szegfűszeg, fahéj, vanília, szezámmag, babérlevél, csillagánizs került őseinkhez.
A Kárpát-medence gazdag volt erdőkben és vizekben, tehát vadhús és hal is bőven kerülhetett az üstökbe. Ugyanúgy a gyűjtögetéssel szerzett gombák és vadgyümölcsök is terítéken voltak, pl. som, csipkebogyó, de virágokat is használtak (ibolya, körömvirág, rózsaszirom).
Számos olyan alapanyagot használ a mai magyar konyha, melyek szimbolikus jelentésük, vagy ízük miatt évszázadokon át, szakács (háziasszony) nemzedékeken keresztül öröklődtek, s maradtak fenn. (pl. vörös hagyma, káposzta) Jó néhány közülük máig csak nálunk használatos. (Pl. fehérrépa)
  • Konyhakerti növények: zöldborsó, csicseriborsó, lencse, lóbab, vöröshagyma, fokhagyma, káposzta, sárgarépa, petrezselyem, sóska, spenót, cékla, karalábé, torma és zeller.
  • Gyümölcsök: alma, körte, meggy, cseresznye, szilva, szőlő, csipkebogyó, som, kökény, szeder és áfonya.
A tej savanyításával nyert kötő-, sűrítő-, vagy éppen alapanyagok közül is a magyar tejföl és túró nem csupán számos ételünk nélkülözhetetlen kelléke, hanem egyetlen más világkonyhában sem használatos. S bár a tejszínt másutt is használják, de a magyar ételekben éppen a pentaton ízharmónia révén egész más jelentőséget kap.
A ma használatos tejtermékek nagy részét (joghurt, kefir, sajtok és kumisz) elsőként Közép-Ázsia lovas és állattenyésztő népei fedezték fel és állították elő. Használatos volt a borecet. Őseink ételkészítési (tartósítási) módszereire utal vissza a magyarok savanyúság szeretete, melyek elkészítési módjai közül néhány mindmáig egyedülálló (pl. kovászos uborka). Az ételeket szabadtűzön cserépbográcsban vagy a kemencében, cserépfazékban főzték, illetve nyárson sütötték. A kovász nélküli lepényeket kemencében vagy szabadtűzön átforrósított köveken sütötték. A változatos étrend sűrű húsos-zöldséges levesekből, köles-, árpa- vagy búzakásákból, sültekből és lepényekből állt.
cserepbogracs.png
Őseink elsődleges itala természetesen a tiszta víz volt, kedvelt italai közé tartozott a bor, amely elkészítési módjának technológiáját még Belső-Ázsiából hozták magával. A zsírosabb ételekhez 1-2%-os alkoholtartalmú erjesztett ló- (kumiszt) vagy birkatejet ittak. A kanca vagy teve tejből erjesztett kumisz készítését 1795-ben Sándor István írta le: „Minden tejet, mihelyt kifejtik, azonnal kifőzik, és miként kihűl, nagy bőredénybe töltik. Ebben az edényben még mindég az előbbeni savanyú tejből egy kis maradék találkozik, mely a frisset kevés idő alatt savanyúvá teszik. Mert ezen edények soha ki nem tisztítanak, és belől a sajtból s tisztátlanságból egy ujjnyi héjök vagyon, ebben áll a titok, hogy a téj a bor ízét megnyerje. A tejes égett bor égetése az asszonyok dolga. Ezen égett bor részegít ugyan, mint a gabonából való, de részegség tőle sokkal tovább eltart.”
Kedvelt italuk volt a kölesből - esetleg a búzából - készült sör, a "boza". Ez utóbbi ősi ismeretéről többek között a "komló" és a "sör" ősi szavunk is tanúskodik. A hunok sörkészítéséről már Priszkosz rhétor is tesz említést: "Kaptak a minket kísérő szolgák is kölest, árpából készült italt, amelyet "kámnak" neveztek" (kám-kamosz a bizánci komlózott árpasör neve).
Áldos: A magyarság ősi áldozati étele. A „feláldozott” állat apróra vágott húsából készült, zöldségek, friss fűszerkeverék (például gyömbér, fahéj és szerecsendió) hozzáadásával. Szokás megkülönböztetni rövidlevű és hosszúlevű áldosokat (azaz pörkölteket és leveseket).
Ahogyan eleink készítették: végy egy üstöt, töltsd azt meg friss vízzel, vess bele apróra vágott vöröshagymát, s forrald fel. Mikor lobog, vesd belé a húst, majd később a zöldségeket, fűszereket. Ezért az áldos alapanyagait mindig szabadtűzön, vízzel telt bográcsban főzték össze (víz, tűz, föld, fém, levegő, fa). Harmóniát kívántak létrehozni az állat- és növényvilág között (a feláldozott állat apróra vágott húsa és összevágott növények) és az égi (virágok) a földi (földön lévő növények, például gabona vagy káposzta) és a földalatti világ (például hagyma, só, föld alatt kifejlődő gyökeres zöldségek) termékei között.
Az áldos tehát egy hosszú lére eresztett leveses jellegű ételt jelentett, melyet minden sűrítés, zsír és olaj hozzáadása nélkül készült el.”
ust.png
Burok ételek: Burokban készült ételek (töltött ételek), például csücsür (azaz töltött tészta), töltelények (töltött baromfi, vagy hal), töltött zöldségek.
Sütények, süttyönyök: Roston, nyárson, kemencében sült húsok.
Karakányok: Nyersen készült ételek, például friss zöldségek, gyümölcsök, füstölt húsok, halak, tejsavas erjesztéssel készült ételek (úgymint sajtok, savanyított zöldségek) Az ősmagyarok konyháját a "pentaton" ízek hbogracs.pngarmóniájával szokták jellemezni; az édes, a savanyú, a sós és a keserű mellé ötödiknek az erőset is külön íznek fogják fel és ezen öt íznek a harmóniájára törekedtek, akárcsak a mai belső-ázsiai népek. A történelmi kutatások eredményei mellett a legfőbb következtetések igazát éppen azok a tények bizonyítják, melyek az évszázadokon keresztül formálódó magyar konyhaművészetben még ma is az ősi magyar ételkészítésre utalnak:
  • A magyarok által igazán ízletesnek tartott ételben a pentaton (édes, savanyú, sós, keserű, csípős) ízharmónia jelenik meg, melyből egyik íz sem „lóg ki”, nem válik dominánssá, s éppen ettől élvezetes. (például az igazi magyar húsleves ízei)
  • Legfinomabb ételeink egyetlen edényben készülnek, és
  • ezek mindig leveses, szaftos fogások, mint őseink legfőbb áldozati étele.
Szeretünk enni. Ehhez szerintem mindenkinek van egy sztorija. Rendre kiröhögjük a német háziasszonyt, aki 4 szelet húst vesz 4 darab vendégének, vagy aki maroknyi tésztát főz a vendégsereg levesébe. Eszünk iszunk ha öröm vagy bánat ér minket, ha összegyűlünk, vagy búcsúzkodunk.
Már Anonymus is arról tudósít, hogy őseink minden győzelmüket napokig tartó evéssel-ivással ünnepeltek meg, sőt a lakomára az is elég ok volt, hogy megpillantsák óhajtott otthonukat, a Kárpát-medencét. "Magnum aldomas fecerunt" (Jó lakomát csaptak) - jegyezte fel Anonymus "aldomas"-t ír; a lakomát a magyarok sokáig "áldomásnak" nevezték, amely szóban benne van az "áld" ige, amely az ünnepi alkalmat jelzi.
Európa minden népének feltűnt a magyarok étel-ital bősége; a magyarok evés-ivását a Nyugat ma is felháborító prédálásnak tekinti. Európa ugyanis a magyarok honfoglalása idején igen szegény volt, több helyen éhínség pusztított, a Kárpát-medencét viszont mindig a bőség és a jólét jellemezte. Ehhez járult hozzá őseinknek sok állata és fejlett földművessége, ami növelte ezt a bőséget. Egy Európát beutazó dominikánus szerzetes írta a középkorban, hogy "a magyar királyságot régente Moesiának és Pannóniának nevezték. A Moesia nevet az aratás eredményétől kapta, mivel gazdag aratásban bővelkedik, Pannóniának pedig a kenyér bősége miatt nevezték el. Legelőkben, kenyérben, borban, húsban, aranyban, ezüstben bővelkedik ez a föld, halakban pedig minden szomszéd országnál gazdagabb".
Így van ez máig is, csak fedezzük fel, használjuk ki, éljünk vele és vigyázzunk rá!

Források: www.antalvali.com  

  • Honfoglaláskori ételek: www.mikepercs.hu
  • Őseink étele a „hagyományőrző áldos”? (képek: üst, bogrács):
  • www.karahun.hu/receptek/honfoglalo_oseink_etelei
  • Magyar konyha történet : www.e-s-a.hu
  • Földes László - Magyar konyha:  www.gourmandnet.hu
  • Dr. Czey - Bert Róbert Gyula: Hunok és magyarok konyhája
  • Kiszely István: A magyar nép eredete és ősi kultúrája, (még mindig nem néztem meg ki adta ki)
  • Táplálkozás - Magyar Néprajzi Lexikon: www.mek.oszk.hu