2012. január 17., kedd

Csicsókás pogácsa

Olvastam itt-ott a neten róla, és megtetszett. Mára brokkoli csőben "sütvét" gondoltam, de ez apunak nem passzol, így a pogácsára esett a választás. Minden akadt itthon, még a csicsóka is nagyon jó állapotban volt. 
Egy az egyben Mézesélet receptjét használtam. A sóval kicsit óvatosan bántam, de azt hiszem, nem kellett volna. 



Hozzávalók:
  • 40 dkg sima liszt
  • 20 dkg csicsóka (megfőtt, megtisztított, kinyomkodott mennyiség)
  • 1 dl tej
  • 3 dkg élesztő (6gr szárított)
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 1,5 dl tejföl
  • 2 kk só
  • ízlés szerint sajt vagy szezámmag a tetejére
Először feltettem főni a csicsókát, majd mikor kihűlt könnyen lehúztam a héját és krumplinyomóval szétnyomtam. Kissé lecsepegtettem, kinyomkodtam. 
Egy tálba tettem a lisztet, a tejfölt, az élesztőt, a tejet, a vajat, a csicsókát, a sót és 1 tojást. Rugalmas tésztává dagasztottam. Ha igényel még lisztet, akkor tegyünk hozzá. Beliszteztem a tetejét, letakartam, majd mehet a hűtőbe.
Mivel, nem előző este csináltam, így csak 1 órát pihent ott, de jobb, ha 1 éjszakát van a hűtőben. Kivettem, kinyújtottam, újabb fél óra kelesztés. Kiszaggattam, bekentem a maradék tojássárgájával, megszórtam sajttal és sütőpapírral bélelt tepsire tettem. 
Előmelegített sütőben 200 fokon készre sütjük.

forrás: Mézesélet

2012. január 16., hétfő

P.I.F. - Pay it forward - Játék!!!

Emőkénél láttam a játékot. 
Már ismertem. Kétszer befaragtam. Egyszer jelentkeztem, ígértek, h küldenek, nem jött. Majd mikor meghirdettem a játékot, akkor meg nem jelentkezett senki. :S Úgyh most remélem, azért nagyobb tolongás lesz. :) És Emőkében is nagyon bízom, h vmi jó kis dolgot kapok tőle! Már várom! :)

Feladat csak annyi, h találni kell 5 embert! Az első 5 ember, aki megjegyzést hagy, automatikusan játékos lesz. Kap tőlem vmiféle saját készítésű "terméket". A nyertesnek annyi dolga van, hogy ő is talál 5-5-t embert, akit megajándékozhat. :) 


A szabályokról: 
 "Pay it forward 2012...
 I promise to make something handmade for the first five people who comment. They must in turn post this and make something for the first five people who comment on their status. The rules are it has to be handmade by you and they must receive it before 2012 ends... it can be as simple as making a friend a cup of coffee. Don't forget you MUST post this on your status and make something for others!!!

Ez egy láncjáték, amiben megajándékozod valamilyen SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ DOLOGGAL az első öt embert, aki hozzászólásban jelentkezik. Nekik szintén ki kell tenni ezt a posztot, és továbbvinni a játékot, készíteni valamilyen meglepetést az első öt jelentkezőjüknek. Izgalmas, mivel az ajándéknak 2012 vége előtt kell célba érnie, tehát igazán meglepetésszerű lehet! :) Bármilyen egyszerű dologról legyen is szó, a lényeg, hogy saját, szívvel készült ajándék legyen! :)"

2012. január 7., szombat

Blog születésnap

Mindenkinél látom, h most 2 v 3 éves a blogja. Az az igazság, h ahonnét indultak a blogjaim, az most lenne 5 éves. :) Csak a jobb átláthatóság reményében - amit nagyon jól tettem - szétszedtem. :) Szóval, 5 éve ismerkedem a neten, Veletek! 
Itt szeretném megköszönni, Eszternek, h anno 2006 decemberében nógatott, ugyan már vessem "papírra" a sztorikat, amik történtek és történni fognak velem/velünk. Jól tettem. 
Aztán hirtelen, megsokasodtak a receptek, a kirándulások, a füves-hagyományt kedvelő dolgok és úgy döntöttem, h mindezt akkor külön-külön szedem. Így lett ez a blog is, az útizöngék - ami mostanában nem olyan aktív - és a fűben-fában. Majd készült egy tavaly az esküvő előtti időszakról és nagyon örülnék, ha azt már lassanként bővíthetném egyéb :) dologgal is. 

Köszönöm mindenkinek, aki olvas és aki inspirációt adott az eddigi "művekhez" és az ezutániakhoz is! :) 

Torta recept ITT.

2012. január 6., péntek

Karácsonyi egység csomag

Minden évben készül a keresztgyerekek szüleinek úgymond egység csomag. Idén is lett, bár elég nehezen akart összeállni. 



Tartalma:
  1. Oreo keksz
  2. mézeskalács (ezek a teeroom-os karácsonyi dobozkákban)
  3. öko-öblítő (almaecet-illóolaj-víz)
  4. saját készítésű rusztikusra sikeredett fürdőgolyó
  5. meskás kémcsöves fürdősó
  6. mandarinlekvár
  7. 9 füves tea
  8. bonbon, Emőke bonbondobozában :) 

2012. január 5., csütörtök

kosárka

Még tartozom egy süti recepttel. Bár, nagyon nem került felszolgálásra, mert elbaltáztam a tölteléket, de finom volt, míg ehető volt. :) 
A tészta receptet Tiszta tésztánál találtam meg, a töltelék pedig a sogórnőm próbatortájának a kréme volt. Finom lett volna, ha tálalás előtt 1-2 órával töltöm meg vele.


Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 8 dkg porcukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 2  db tojássárgája
  • citrom reszelt héja 
Tisztatésztától idézve: "Gyúródeszkára szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a vajat és a két tenyerünk közé véve összemorzsoljuk. Szakács tanulmányaim során azt az ötletet kaptam, hogy ha a zsiradék kemény, sajtreszelővel lereszelve, sokkal könnyebb összedolgozni. Hozzáöntjük a porcukrot (ha darabos leszitáljuk), vaníliás cukrot és a tojások sárgáját. Igyekezzünk gyors tempóban összeállítani a tésztát, mert ellenkező esetben kizsírosodhat és az alkalmatlanná teszi a további feldolgozásra. A gyúródeszkára ragadó tésztarészeket habkártya segítségével könnyen fel tudjuk kaparni. Az összegyúrt tésztát cipóra formázzuk és letakarva fél órát hűvös helyen pihentetjük.
Ezután a kosarakat kibéleljük a tésztával. (A mini formák átmérője 6 cm, nekünk a nagyobb méret volt) Csípjünk kisebb darabokat a tésztából és a formába egyenletes vastagságban oszlassuk el. Figyeljünk arra, hogy ne legyen se túl vékony, se túl vastag. A képen látható forma muffin sütővel helyettesíthető.
A megadott linzer tészta mennyiségéből 45 darab(nekünk kb. 22 lett) kosárka készült. Sütés előtt a tésztát villával megszurkáljuk és pár szem babot teszünk bele nehezékként (mi nem tettünk). (A tésztára formára vágott sütőpapírt szokás helyezni, erre kerülnek a babszemek. Én ezt a műveletet kihagytam és közvetlen a tésztára szórtam a nehezéket.) 
Előmelegített sütőben, 180 fokon süssük kb. 20 perc alatt aranysárgára. Folyamatosan ellenőrizzük, hisz a sütők sokfélesége miatt, előbb is elkészülhetnek. Ha megsültek a kosárkák hagyjuk kihűlni, közben készítsük el a tölteléket."

Krém: 
Ennél a tortánál található krémet használtam. 


Hozzávalók:

  • 15dkg túró
  • 2dl tejszín (+habfixáló)
  • 0,5 dl tejföl
  • 1 kk vanília kivonat - vaniliás cukrot tettem, de legközelebb vanília kikapart magját teszem
  • kb. 5 ek porcukor
  • 1 csapott ek. étkezési zselatin
  • 0,5 dl tej
  • 10 dkg málna
  • 5 dkg feketeribizli (nálam csak málna volt)
A krémhez, a tejfölt, a gyümölcsöket, a túrót, a porcukrot és a vaníliát botmixerrel simára keverjük, ha kell, tovább édesíthetjük. A nagyon hideg tejszínt kemény habbá verjük, hozzákeverjük a túrós gyümölcsös péphez. A zselatint elkeverjük a tejben, oldódásig melegítjük. A gyümölcsös-tejszínes-túróból 1-2 evőkanálnyit rakunk a zselatinhoz, elkeverjük, majd az egészet, a lazán a felvert habhoz adjuk.

forrás: tészta: Tiszta tészta

fotót pótlom :)

2012. január 2., hétfő

2012-es kívánságlista

Bár, még nincs semmi apropó, azért közzéteszem, aztán ha vmi eszembe jut, majd hozzá írom! Állandóan bővülő, változó lista lesz! :) 

  • Jamie Oliver - Jamie természetesen c. könyve - bár már csak előjegyezhető formációban van...
  • Selyem kendők innét: http://www.selymetfestek.hu/ Ennél inkább belinkelem, h melyik tetszik, bár választani nagyon nem tudok! Elsősorban a magyar motívumosok tetszenek pl. ilyenek

Lencsés tésztasaláta

Az év utolsó napját Budapesten baráti társaságban töltöttük, nagyon jól sikerült. Mindenki hozott vmi finomságot. Mi sajttekercset, lencsés tésztasalátát és veszkényi süteményt vittünk. A sütit anyu készítette, sztem még nincs fenn, de most sem készül róla fotó. :) úgyh majd legközelebb, de ha fotó nélkül is megfelel, akkor majd felteszem. :) 
Szóval, a lencséhez kértem egy kis segítséget, mert kb. vagy leves, vagy főzelék készül belőle más nem. :) 
Így 3 receptből indultam ki és lett belőle egy. :) Sztem, finom lett,csak nagyon-nagyon sok. Fele pont elég lett volna. :) 




Hozzávalók: 

  • 1 zacskó tészta (most mini kagylót használtam)
  • 40dkg lencse
  • 2-3 sárgarépa
  • 2-3 szál újhagyma
  • ízlés szerint tökmag, napraforgómag
  • szalonna sütve
  • 1 doboz fetasajt (kb. 20dkg)
  • 6 ek olívaolaj
  • 2 ek balzsamecet
  • 1 ek méz
  • 3-4 fokhagyma
  • 2-3 ág kakukkfű
  • 1 kk magos mustár
  • 1 ek koriandermag
  • 1 ek mustármag
  • babérlevél
  • bors, 
Elsőnek kiválogattam a lencsét, majd beáztattam kb. addig, míg beitta a vizet, majd feltettem főni pár babérlevél társaságában. Közben a tésztát is feltettem főni. Mikor mindegyik megfőtt, leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem, lecsepegtettem, kivettem a babérleveleket, összekevertem.

Megpucoltam a sárgarépát, vékonyan lereszeltem, majd apróra vágtam az újhagymát is, ezt is hozzákevertem a lencsés tésztához. Megszórtam, tökmaggal és napraforgómaggal. 

Opcionális: szeltem le 3-4 vékony szelet házi szalonnát, apró csíkokra vágtam, majd kissé megsütöttem és rászórtam a tésztára. 

Majd a fetasajtot is elmorzsoltam rajta. Sózni nem sóztam, mert a szalonna és a feta sajt is lehet sós, borsoztam. Betettem a hűtőbe, hadd ismerkedjenek az ízek egymással. :)

Az öntethez, mozsárban megtörtem a koriander- és mustármagot. Egy kubus üvegbe tettem az öntet hozzávalóit: olívaolajat, almás balzsamecet (ez volt otthon), mézet, mustárt, az őrleményt, megpucolt fokhagymát és a kakukkfüvet. Ha vki nem akarja a lencsés tésztára szórni a sót, borsot, sztem, az öntetbe is teheti. Majd összeráztam és az egyvelegre öntöttem.

Érdemes plusz 1-2 adag öntetet készíteni, mert ha beszívja a tészta a lét - már pedig beszívja - akkor még meg lehet locsolni vele.

Decemberi best of










 









2011. december 31., szombat

B.Ú.É.K!!!!




B ékés álmainkba ne csalódjunk soha
O ltalmazzon minket angyalok mosolya
L elkünkben béke és szeretet virítson
D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson
O stoba szólamra ne hajoljon szívünk
G azdagság kísérje minden vidám léptünk
Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé
J övendőnk munkája ne váljon kereszté
É jszaka pompásan ragyogjon csillagod
V eled lehessek amikor csak akarod
E gymásra találjon most minden kereső
T ársával éljen minden egymást szerető
K özösen tegyük szebbé ezt a világot
Í zleljünk már most mennyei boldogságot
V áljon minden titkos, szép álmunk valóra
Á ldott legyen minden együtt töltött óra
N evetni tudjunk és őszintén örűlni
O dvas idő fogát messze elkerülni
K eveset mondok végül, de szépet: Kívánok Boldog Új Évet!





források: szöveg: Duende, kép, ami látható is, netről

2011. december 23., péntek

Minden kedves Olvasómnak, Békés, boldog, meghitt Karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánok!


2011. december 17., szombat

Vörösborban sült rumos meggyes-marcipános bonbon Gesztenye receptje alapján

Az úgy volt, h augusztusban találkoztunk Gyenesdiáson Maxnál, Ritával, Krisztával és Gesztenyével. Mindenki hozott vmi finomságot. Gesztenye hozta a finom, meggyes marcipános bonbonját. Nekem az nagyon bejött. Majd feltette a facebookra és ott is áradoztam róla, majd egy kedves régi osztálytárs is beszállt a csevegésbe, h nem kellene ilyen kései órán csöpögtetni a jó népet. Akkor megígértem neki, h elkészítem. Telt múlt az idő, csak nem volt rá időm, de mivel legkésőbb Mikulásra ígértem neki, kénytelen voltam behozni a lemaradásomat. Kb. 2 hete elkészült a meggy. Leírás itt található.Viszont múlt héten feladni látszott a bonbonozásom, mivel a csoki összeugrott, túl nagy formában készítettem el a tölteléket, pedig tök egyszerű volt. Ez volt az utolsó esély ill. karácsony, h ténykedek-e még valaha bonbonnal vagy sem. Szerencsére, Emőke összefoglalta, hogyan és miként kell bánni a szilikonos bonbonformával. Rákészült, a levegő nyugis volt, én is, szólnak a karácsonyi nóták a rádióban, úgyh minden klappolt, időm is volt, mint a tenger és nekiláttam a leírás szerint. Ésss 36db-ból CSAK 7 lett rossz, vagyis inkább itthoni bekapkodásra jó. :) De hát nekik is kell vmit hagyni, nem? 


Receptként Gesztenye leírását másolnám be, mert semmiben sem tértem el. :)

"Vörösborban sült meggyes, marcipánkrémes bonbon

Hozzávalók:
a külső csokiburokhoz:
25 dkg jó minőségű étcsokádé (most kevertem a fele: 81 %-os, a másik fele: 75 %-os),
2,5 gr porított kakaóvaj,


a marcipánkrémhez:
10 dkg fehér csokoládé
0,5 dl tejszín,
8 dkg marcipánmassza.

Elkészítés: a  csokoládé burokhoz temperáltam a csokoládét. Ennél a formánál a helyes temperálás nagyon fontos. A csokiolvasztó kis gépemben felolvasztottam a csokoládé felét a 2. fokozaton, ez kb. 40-45 foknak felel meg, majd kikapcsoltam a gépet és gyakori keverés mellett hagytam hűlni kb.  33-34 fokra. Ekkor hozzákevertem a porított kakaóvajat (10 dkg csokoládéra vetítve 1 gr-ot kell számolni), majd hagytam még tovább hűlni kb. 30-31 fokra. Ekkor kezdtem el a csokiburok készítését.Ez azért szükséges, mert így alakul ki a csokoládé kristályszerkezete szép fényes roppanós marad a csokoládé. 
A polikarbonát forma mélyedéseit teljesen teleöntöttem csokoládéval és addig hagytam dermedni, amíg a szélén picit sötétebb lett a csoki. Ekkor megfordítottam a formát, egy tál fölé tartottam és a felesleges csokoládét kicsöpögtettem a formából. A tetejét habkártyával húztam simára. Hűtőbe tettem és addig hagytam ott, amíg a csokoládé teljesen megszilárdult.
Közben elkészítettem a marcipános krémet. A tejszínt 1 percig forraltam, majd beletördeltem a fehér csokoládét és belereszeltem a marcipánt addig kevertem, amíg teljesen el nem olvadt minden, szép egynemű krém lett. Hagytam hűlni.
A hűtőből kivett forma aljára tettem a vörösboros meggyből, majd arra a marcipánkrém került, vigyázva, hogy legyen hely a bonbon lezárásához. Annyi időre tettem vissza a hűtőbe, amíg a megmaradt csokoládét újra temperáltam.
A bonbonformát kivettem a hűtőből, egy kanál segítségével rákanalaztam a maradék csokoládét és a felesleget habkártyával lehúztam. Újra hűtés következett. Kb. 1 óra múlva megfordítottam a formát és kipottyant belőle a kész  bonbon." 
 
Köszönöm mindenkinek a segítséget! Holnap szállítom Rolandnak a bonbonokat, remélem, ízleni fog neki is!!! 
 
 
 

2011. december 16., péntek

Barack süti :)

Hagyomány ápolás folyt.köv. :) 
Barack süti a soron következő. Ez  nagynéném specialitása, nem készül sokszor, de nagyon finom. Most megpróbáltam én is, vagyis mi is, mert anyu egy idő után beállt segíteni. Elfogadtam. Jó volt. :) 


Szóval a recept:

Hozzávalók:
  • 20dkg zsír
  • 30dkg porcukor
  • 2 tojássárgája
  • 1kk szódabikarbóna
  • 2dl tej
  • 3 kanál liszt
  • 70-75dkg liszt 
Töltelék:
  • 20dkg porcukor
  • 20dkg vaj
  • 1 ek kakaó
  • 0,5dl rum
  • kevés tej
Tésztánál először habosra kikeverjük a zsírt, porcukrot és a tojások sárgáját,utána hozzáadjuk a szódabikarbónát, a tejet és a 3kanál lisztet. Majd 2-3 óra hosszát állni hagyjuk. Idő letelte után 70dkg lisztet (nekem kellett még hozzá tenni) gyúrunk hozzá. Dió nagyságú gömböket formálunk belőle. 
200fokra előmelegített sütőben 18 perc alatt készre sütjük. Érdemes a 15. percnél nézegetni, nem szabad pirosra, mert akkor kemény lesz és törik. Még fehér kell maradjon, a talpa kissé barna legyen. 
Mikor megsült az első tepsi, kiszedjük és még melegen éles késsel, óvatosan kikaparjuk a belső részét. Ezt félretesszük, mikor mindet kivájtuk hozzáadjuk a fél deci rumot és a kevés tejet (nekünk kb. 1-1dl lett, h szaftos legyen). 
Elkészítjük a krémet is. A vajat a porcukorral és a kakaóval kikeverjük majd a rumos-tejes morzsát hozzáadjuk. 
Megtöltjük a barackokat, összepasszítjuk. 
Előkészítünk 1-1 kis tálat, egyikbe piros ételfesték (nekem most málna volt, de a vérnarancs az igazi) a másikba zöldet teszünk. Tehát mikor kész a csupasz barack, egyik felét pirossal ecseteljük a másikat zölddel majd a végén meghempergetjük a kristálycukorba. 
Ebből az adagból 34 db lett.

2011. december 14., szerda

Ananászlikőr

Kaptam ananászt mikulásra, már fel kellett dolgozni, aztán egy része a készülő mandarinlekvárba ment, a másik része pedig ennek a likőrnek az alapjába. 
Hozzávalók: 
  • 1 friss ananász
  • 400ml kókusztej ( édesítés nélkül)
  • 180gr nádcukor (most a minimálhoz mézet tettem)
  • 400ml fehér rum
Ananászt megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, pürésítjük a kókusztejjel, hozzáadjuk a cukrot is. Hozzáadjuk a rumot is, elkeverjük. Tisztára mosott, száraz palackba töltjük és jól lezárjuk. 
Hűtve 1-2 hétig eláll, ha kibírjuk, h nem kortyolunk belőle. :) 
 
forrás: dr. Oetker - saját készítésű likőrök és alkoholban eltett gyümölcsök :) 

2011. december 12., hétfő

kívánságlista 2011

Á la carte-nak gasztroajándékok címmel volt egy bejegyzése, kommenteltem, h nekem már megvannak, sőt ki is küldtem őket. Egyszerűbb volt ide átpakolni, h mit is szeretnék, mint hogy külön-külön felsoroljam. Úgyis elég sok benne a gasztros kérés... :)

Oreo keksz

Végre hozzám is elért az ihlet, h elkészítsem. Fázis késésben vagyok, úgyh macaron és pavlova is lesz idővel. :) Sok-sok receptet megnéztem, végül TücsökBogár leírására esett a választás. Egy az egyben úgy készítettem, legközelebb sztem, picit csökkentem a krém porcukor tartalmát, mert halandóknak is édes volt. :) Ajándékba ment volna, de csak a mikulás csomagig jutott, megettük. Akadt néhány törött is, majd este apu kérdi, h esetleg van-e még törött darab. Hát nem volt, de mivel én is csak 1et kóstoltam, ezért betudtam próbaadagnak. :) 




Hozzávalók:

a kekszhez:
22,5 dkg liszt
12,5 dkg holland kakaó, cukrozatlan (szigorúan holland, mert attól lesz olyan szép sötét színe)
1 teaskanál szódabikarbóna
1/2 teáskanál sütőpor
12,5 dkg porcukor
12,5 dkg vaj
1 db tojás

a krémhez:
5 dkg vaj
25 dkg porcukor, 
4 evőkanál tejszín,
1 teáskanál vaníliakivonat



Először elkészítettem a krémet. A vajat habosra próbáltam keverni a cukorral. Legközelebb azt hiszem, picit megolvasztom, akkor jobban fog sikerülni, biztosan. , hozzáadjuk a vanília kivonatot is. Nálam, vanília rúd kikapart része volt. Majd kanalanként hozzákeverjük a tejszínt is, felhasználásig, a hűtőbe tesszük.
A lisztet átszitáltam, majd összekevertem a kakaóval, a szódabikarbónával, a  sütőporral, és a sóval.
A vajat picit megolvasztottam, habosra kevertem a cukorral, majd a tojást is hozzáadtam, majd addig kevertem, míg sima egynemű nem lett. Eztán hozzáadtam  a lisztes keveréket és gyúrófejes géphiányában átváltottam kézi vezérlésre.. Addig kell vele dolgozni, míg szép fényes tészta nem lesz. Ha nincs gépünk, akkor kb. 20 percet a hűtőben pihentessük. Ha rendelkezünk géppel, akkor nem szükséges.
Kisebb adagokban nem túl vékonyra nyújtottam. 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Majd a sütipecséttel megnyomtam, h legyen rajt vmi minta is.
Sütőpapíros lemezre rakosgattam és előmelegített sütőben 160 fokon, 7 perc alatt készre sütöttem. Elég neki annyi, kb.hőfok van nálunk, de az időt azért figyeltem, és elég volt neki a 7 perc valóban.
Nem kell jobban megsütni, mert akkor nagyon kiszárad. Amikor kivesszük a sütőből még puhának tűnik, de amikor kihűl, akkor finom roppanóssá válik. Kihűtöttem.

A krémmel nem kell spórolni, mehet bele bőven, viszont óvatosan kell bánni a keksszel, mert hamar tőrik, aminek persze a család nagyon örül. :)
Technika az előbb leírtakat figyelembe véve:
Kihűlt keksz egyik felére 1 teáskanálnyi krémet tettem,  majd rátettem a  keksz másik felét és addig nyomtam össze óvatosan(!!!), amíg a krém elérte a kekszek széleit. Egy kés segítségével eltávolíttam a felesleget a szélekről.
Pár percre, amíg a krém megszilárdul hűtőbe tettem és már fogyasztható is.
30 darab keksz lesz belőle, bőven elég belőle 1db, nagyon tömény a kakaótól! :)

2011. december 5., hétfő

Sziszkó ajándék

Sziszkónak névnapja volt, imádja a pöttyös túró rudit. Gondoltam, készítek neki túró rudi bonbont. Sajnos, az idő rövidsége és kissé felületes-gyors munkám, nem hozta meg a tökéletes eredményt. Kaptam, "dobozt" filcből, piros szívecskés. Szerencsére kb. 5-6 db bonbon adható állapotú lett. Ez akár kaphatná a ronda,de finom jelzőt is. 
Elméletileg tavasszal piros pöttyös gyárlátogatásra is megyünk, akkor meglátom, h miért olyan tömör a túró rudi, és akkor majd jó bonbont készítek. :)
Azt mondtam, h küllemre még hagy maga után kívánni valót, ízre jó, de úgyis a szándék a fontos. :) Íme itt látható és a recept Balhétteremnél olvasható



Erdei lekvár

Bár, kicsit folyósra sikeredett, de sztem, akik szeretik a kökény fanyarságát, azoknak így is jó lesz. Szokások kökénylekvár alap, csak most került még bele csipkebogyó és némi alma. Amiről azt hittem, h jobban fogja "zselésíteni", de tévedtem.


Csicsóka chips

Másik gasztroblogosnál (csak mert volt aki szóvátette, h nem jelölöm meg, bár a recept nem tőle van, a netről máshonnét, mert mikor nála megláttam, az még csak fotó volt, de tessék, lehet örülni...ja és illett volna megnevezni a bosszankodónak is saját magát..) láttam, csicsóka chips. tök jó, h már a csicsókát is ch-val kezdem el írni. :) Szóval, volt otthon, édesség ehetnékem volt, de az őreim nem engedték. Aztán találtam ezt, na jó, nem édesség, de amolyan édeskés ízhatása is van, úgyh hajrá. Rákerestem a neten és már készült is. Semmi extra nem kell hozzá, csak:
  • csicsóka
  • étkezési keményítő 
  • olaj


A csicsókát megtisztítjuk, én levágtam a héját is. Nagyon vékonyra szeljük - amivel az uborkát szoktam szelni, azt a reszelőt használtam - meghintjük keményítővel összeforgatjuk, h mindenhol érje. Bő, forró olajban kisütjük. Én szimplán sóztam, már amit el tudtam csenyni, de lehet ketchuppal, majonézzel vagy ki mivel szeretné. 
Egyre azért figyeljünk, a csicsóka nagyon széllel-bélelté teszi az embert... :)

2011. december 3., szombat

2011. november 30., szerda

Kifőztük Karácsony 2011.



Mint már láthattátok több blogger oldalán, idén is, elindult a Kifőztük Karácsony adománygyűjtő akció! November 8-tól december 8-ig tart. 

Aki szeretné letölteni az újságot, annak nincs más teendője, mint ellátogat a Kifőztük Karácsony oldalára, majd amennyi összeget szán (nincs limit megkötés) a Velemi Camphill Gyermek és Lakóotthon és a békéscsabai Degré utcai Gyermekotthon javára, azt befizeti és már csemegézhet is a finomabbnál finomabb étkek között. 

Gyűjtés során beérkezett összeget a SoSe közhasznú alapítvány felügyeli és kezeli. 

Az újságban 82 blogger vesz részt, személy szerint egy finom itókát készítettem, kardamom-vanília elixírt, amit ha még ma-holnap el kezdünk, meglephetjük a családot. Akár ajándékba is, de az ünnepi asztalra is kiváló!


2011. november 23., szerda

Gasztros-angyalkás ajándék




Facebookon a Fazék csoportban meghirdettek egy játékot, minimum 40dkg maxiumum 50dkg lehet a csomag, amiben saját készítésű dolgok v konyha körüliek kerülnek bele. Az enyémet már elküldtem november elején, akkor még több időm volt. Azóta türelemmel vártam a nekem szánt csomagot. Hét elején olvastam, h többen útnak indították, mikor dolgoztam, csak érdeklődtem, h jött-e csomagom. És ma megérkezett. Persze, reggel jöttem haza melóból, alvás nappal, csöngetnek, futtatom a népet, h "csöngettek!!!!", majd párom behozza, persze odaadja, mert annyira izgatott vagyok, h még aludni sem tudok, gyorsan kibontottam és már néztem is, mi finomságot rejt a doboz. 
És került bele cseresznye lekvár, linzer süti, gyertya, 4 levelű lóherés mintázó!!! és persze a képeslap!!! Ezt már ki is teszem, mivel sztem, nagyon mástól nem fogunk képeslapot kapni! 
Köszi Gabi, örültem neki!!!!

Sütőtökös-diós-csokis-gyömbéres-narancsos kocka Latsia nyomán :)

Mikor megláttam a receptet, tudtam, h el fogom készíteni, csak hát mostanság, időszűke van. Gondoltam, h hétvégén, minden olyan dolgot megcsinálok, amit már pár napja halogatok, csipkebogyó, kökény, paradicsom és ez a süti. Na, csak a süti lett kész, mivel piacoztunk, néhány karácsonyi ajándékot beszereztünk... 
Receptet Latsiánál találtam, még tettem bele ezt-azt! :) 

Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 1,25dl cukor - e helyett 1dl fruktózt tettem, no ennyi nem kell bele, a fele bőven elég lett volna
  • 2,5dl liszt
  • 1 dl olaj
  • 1/2 tk szódabikarbóna
  • ízlés szerint fahéj, szegfűszeg, kardamom, reszelt gyömbér, narancshéj
  • 30dkg nyers, reszelt sütőtök
  • 7dkg durvára vágott dió - inkább megdaráltam 
  • 10dkg étcsoki-csepp - simán étcsoki
  • egy kis narancslé 
  • vaj a forma kikenéséhez. 

Filoztam, h sima forma legyen, vagy muffinforma, végül is maradt a kis tepsi és valóban elég a 20x20cm-es forma. 
A sütőt előmelegítettem. 
Mindent előkészítettem, majd a nedves és a száraz hozzávalókat összekevertem és bele a tepsibe, majd a sütőbe. Először a leírtak szerint kb. 180°C-os sütőben próbáltam, de nekem nem sült meg 20-25 perc alatt, úgyh kissé növeltem a hőfokot és úgy már készen is lett. 
finom!

2011. november 21., hétfő

Sütőtökös-csicsókás nokedli ill. gnocchi képződmény

Csibepörkölt lesz, amellé anyu vmiféle főzeléket gondolt. Simán rávágtam, h legyen krumpli. Majd a következő pillanatban eszembe jutott, h az nekem mellőzött élelmiszer. Jó, akkor legyen vmiféle csicsókás köret. Igen, de mi?!
A Fazékban (Facebookos zárt csoport) kértem segítset, először gnocchi jött, majd nokedli. Majd Tiszta tésztánál találtam normál rusztikus gnocchi receptet. Tegnap sült egy kis sütőtök, ahogy néztem a blogokat, jó párosítás, miért ne gondoltam. 



Tehát a recept:

  • 40dkg héjában főtt csicsóka
  • 10dkg sült sütőtök
  • kb. 15-20dkg liszt - de kb amennyit felvesz
  • egy kevés zsír
  • 1 tojás
  • csipet só
A csicsókát puhára főztem, majd megpucoltam és krumplinyomóval összetörtem.
Sajnos, kétféle csicsókát használtam, piacon vásárolt anyókás nagyon hamar megfőtt, megpuhult, szemben a zöldségesnél vásárolt, kevésbé rücskös fajtával. Így kisebb darabkák maradtak benne, de ezt már kb. akkor észleltem, mikor tésztává próbáltam formázni.
Szóval, összetörtem a csicsókát, majd szitán áttörtem a sütőtököt is. 
Lisztből halmot képeztem, bele a csicsókás-sütőtök, kissé összedolgoztam, majd a közepébe lyukat fúrtam és ment bele a tojás és kevés zsír és a csipet só. 
Menet közben gondoltuk anyuval, h ketté választom és egyik feléből lesz nokedli, a másikhoz pedig adok még lisztet és lesz gnocchi.
A nokedli jobb lett, legalábbis kinézetre. :) Pedig ez életem második nokedlije. :)
A gnocchit próbáltam rusztikusan, ahogyan Tisztatészta is csinálta, villa stb, de  hát eléggé kivehetetlen a villa forma. :) De a lényeg, h finom!!! 
és a végkifejlet:

2011. november 16., szerda

Játék Ibcsinél, sok-sok-sok csokival!!!!

Télapó csomagot lehet nyerni, sok-sok svájci csokival!!!! 
Bár, nekem annyira nem jó, de a keresztgyerkőcök, a párom és még jó néhányan a családból, tuti, h örülnének neki!!!! 
Tehát játék ITT!

2011. november 11., péntek

maradék hasznosítás

Maradt még réteslap, Ancsikánál láttam egy nagyon jó kis desszertet, el is készítettem. 
Bár, nekem nincsenek szuflé formáim, így egy kb. 24cm-es tortaformába sikerült tenni. Fotó nincs. Úgyh be kell érnetek a forrás fotóval a forrás oldalon. :) 
Szóval, a hozzávalók:
  • maradék réteslap 
  • 3-4 alma
  • körte - nekem volt az is
  • 4-5db szilva
  • fűszerek: fahéj, szegfűszeg, gyömbér - mézeskalács fűszert tettem rá :) 
  • vanília kivonat - nekem csak sima vanília volt
  • mandulalikőr - rum van az eredetiben
  • darált mandula - mogyoró az eredetiben 
  • reszelt citromhéj 
  • vaj
  • barnacukor
Gyümölcsöket megmossuk, héját levágjuk, felkockázzuk, szilva magok kiveszzük, szintén kockázás. 
A vajat megolvasszuk, majd beletesszük a barnacukrot is, kissé megkaramellizáljuk.  Rádobjuk a gyümölcsöket, fűszereztem. Megpároltam, majd lehúzva a tűzről beletettem a vaníliát és a mandulalikőrt, vmelyest kihűtöttem és mehetett bele a darálmány is. 
Kivajaztam a tortaformát, beleterítettem a réteslapot, amennyire lehetett beletettem a gyümölcsös masszát, tetejére rátettem a maradék réteslapot, meglocsoltam olvasztott vajjal, megszórtam barnacukorral és mehet az előmelegített sütőben, ahol 180°C-on addig sütjük, míg aranybarna nem lesz.
Nagyon finom!!!

Mai ebéd+aszalvány próba

Ma gyors ebédre volt szükség, mivel megyek melózni. Így esett a választás a maradék amurra, amit fűszereztem, zsályával, rozmaringgal, fokhagymával, citrommal, őrölt gyömbérrel - nem volt egész - sok-sok zöldséget tettem hozzá és alufóliába csomagoltam.



Próbálkoztam az aszalt banánnal,mivel nyertem Szepytől és nagyon ízlett. Hááát, lett benne chipses verzió is, de finom, érdemes!

2011. november 10., csütörtök

Hájas tészta elkészítése

Ez egy gyors poszt volt, az egyik "fazekas" érdeklődött, a hájas tészta elkészítéséről.  Anyu  "kéznél" volt, kértem a szakmai tudását. Már én is gondoltam rá, h utána kellene járni ennek a dolognak is.

70dkg liszt, 50dkg háj

 A hájat le daráljuk. A hájat 25dkg lizsttel, 3 kanál 10%os ecettel összegyúrjuk. Félretesszük. 
2 tojássárgájával 5deka cukorral csöpp sóval és a többi liszttel (45dkg) langyos vízzel rétes tésztát készítünk. A rétes tésztát kisodorjuk - nem a tipikus nyújtott rétes tésztára gondoljunk - az előbb összegyúrt hájat rákenjük a tésztára. 
Többször összehajtogatjuk, jól megütögetjük, 1 napot legalább pihenni hagyjuk. 
Lényeg: előmelegített forró sütőben sütjük.