Nagy pakolások közepette előkerült egy nyári good food újság is. Leányom (3 éves) rábökött erre a receptre, mindig elfelejtődött stb, aztán karácsony előtt vettem lazacot, csak épp időm nem volt rá, h elkészüljön, egészen mostanáig.
Ideje volt már, h egybegyűjtsem a gasztros részleget!Úgy gondoltam, h itt jó helyen lesznek a saját ill. barátok receptjei.
2016. január 7., csütörtök
Lazacpogácsa
Címkék:
citrom,
hagyma,
joghurt,
kapor,
kapribogyó,
ketchup,
krumpli,
lazac,
mustár,
petrezselyem
2016. január 6., szerda
kökényszörp
Jó pár éve sikerült találnom egy használható receptet, de csak most sikerült elkészíteni.
Igaz, elég nyögvenyelősen ment, de azért meglett. Óév búcsúztató gyanánt kivittük fővárosi barátainkat a friss levegőre, még fújt is kicsit a szél. Nekem be is tett, lehet, pedig beöltöztem jól. Kb. 10kg-t sikerült szedni. 3-4kg-ból likőr készül, a többiből pedig szörp.
Azt hittem, h könnyebb lesz a passzírozás, de kb. csipkebogyó jelleg.
Kökényt kicsit megmossuk, a mazsola szemeket kiszedjük stb, majd feltesszük főni, annyi vízzel, ami ellepi. Mikor megpuhult, akkor paradicsompasszírozóval átpasszírgáljuk. Ezután lemérjük, h hány liter lett és minden literhez 70dkg cukrot adunk. Itt én még fűszereztem kicsit: vanília, gyömbér, ánizs, macskamenta, fahéj és narancslé és héj is. Feltettem főni, mikor forrt, akkor adtam hozzá borkősavat (3 literenként 1kiskanál)ill. volt még itthon haas-os szörp tartósító és egy kis szalicilt,ezzel még egyszer felforraltam,majd forrón üvegekbe töltöttem.
Kati, akitől a recept van, ő 2x passzírozott, mondván, így több lejön a magról. Ha még egyszer készülne, akkor a fűszereket, vmi tüllbe raknám, vagy a forralás után még átengedném egy tüllön éjszakára, h kicsöpögjön v átszűrném, szőrszitán.
2015. december 31., csütörtök
Minden kedves olvasómnak egészségben, sikerekben, boldogságban, gazdagságban teljes új évet kívánok!
2015. november 30., hétfő
Batáta brownie
Barátnőmék jöttek hozzánk, kiderült, h érzékeny a gluténre, gondoltam, akkor készítek vmi olyat, amit ő is ehet jó szívvel. Égen-földön nem találtam édeskrumplit, pedig a piacban bíztam. Aztán itt helyben sikerült vásárolnom pár darabot.
Nem bántam meg, nagyon finom lett, gyorsan s könnyen elkészíthető.
Nem bántam meg, nagyon finom lett, gyorsan s könnyen elkészíthető.
Címkék:
batáta,
gesztenyeliszt,
gluténmentes liszt,
kakaó,
kókusztej,
narancs,
xilit
2015. november 28., szombat
Sült gesztenye
Soha nem értettem,h anyuék miért vannak úgy megcsikkadva a sült gesztenyéért. Egészen a mai napig.
Anyu nagynénjétől szoktunk kapni,az első adagot kiszárítottam,a másik már egész jó lett. Tegnap vettünk a boltban,este be is áztattam,de reggel nem volt időm megsütni,csak késő délután. Nagyon finom lett,el kellett raknom magam elől.
Szóval, min 1 éjszakára beáztatjuk. Majd bevagdossuk s 180fokos sütőben kb 50-55 percet sütjük.
Anyu nagynénjétől szoktunk kapni,az első adagot kiszárítottam,a másik már egész jó lett. Tegnap vettünk a boltban,este be is áztattam,de reggel nem volt időm megsütni,csak késő délután. Nagyon finom lett,el kellett raknom magam elől.
Szóval, min 1 éjszakára beáztatjuk. Majd bevagdossuk s 180fokos sütőben kb 50-55 percet sütjük.
2015. november 27., péntek
hecsedli a kezdetektől a fogyasztásig
2015. november 19., csütörtök
kenyér
Kerestem egy kenyér receptet, vmi újat, új ízt,amibe nem kell öregtészta. Találtam is egyet, amibe gyors kovász kellett, első neki futásra, az íze jó volt, a külleme elég gáz. Másodszor másik formába próbáltam, de annak nincs teteje, harmadjára is ebben készítettem, de elég jól nézett ki, ahhoz, h idekerüljön.
2015. november 1., vasárnap
Gombapaprikás nokedlivel
Anyu pénteken a bőség zavarába esett a zöldségesnél, mivel szebbnél szebb áru volt. Így vásárolt fél kilót gombát is. Így lett belőle gombapaprikás nokedlivel.
hozzávalók:
1/2 kg gomba
1 fej hagyma
2 ek olaj
1dl tejföl
pirospaprika, só
A hagymát felaprítom, megpirítom az olajon, majd kevés pirospaprikát szórok rá, kevés vizet adok hozzá és fél óráig párolom, majd zsírjára sütöm. Eközben jól megmosom a gombát, apróra vágom. Ha már kész a hagyma, hozzáadom a gombát, sózom és hagyom puhulni. Ha kész, hozzáadom a tejfölt.
hozzávalók:
1/2 kg gomba
1 fej hagyma
2 ek olaj
1dl tejföl
pirospaprika, só
A hagymát felaprítom, megpirítom az olajon, majd kevés pirospaprikát szórok rá, kevés vizet adok hozzá és fél óráig párolom, majd zsírjára sütöm. Eközben jól megmosom a gombát, apróra vágom. Ha már kész a hagyma, hozzáadom a gombát, sózom és hagyom puhulni. Ha kész, hozzáadom a tejfölt.
2015. október 9., péntek
Diós sajtkrém
Szeptemberben a Balaton-felvidéken jártunk hosszú hétvégére. Szállást a gasztroangyal ajánlása alapján foglaltam, reggelit és vacsorát is kértem. A reggeli finom volt, különböző kencéket kaptunk. Nekem ebből a diós sajtkrém ízlett és erre kerestem receptet, leírást, h mégis hogyan készülhet. Duendénél találtam meg a kedvemre valót. Kivételesen nem másítottam rajtam. Beírom ide is, de linket ITT megtaláljátok.
2015. szeptember 4., péntek
Fügés körte lekvár
Gyorsan papírra vetem, h mit is csináltam másképp, mint az eredeti recept volt.
Az úgy történt, h Gabi feltett egy jó kis receptet, nagyon megtetszett, már csak fügét kellett szerezni. Vettem is 6db-ot, így nekem nem a fügéhez lett körte, hanem épp fordítva.
Idén, inkább szörpöket gyártok, lekvárt csak kóstolásnyi mennyiségben. Ebből sem lett sok.
Címkék:
citrom,
füge,
körte,
lekvár,
mustármag,
őszibarack,
útifűmaghéj,
vanília
2015. július 19., vasárnap
Barackos pite
Szintén az útitársnál láttuk, és végre örültem, h az útifűmaghéjat is kipróbálhatom, amit már régóta megvettem, de még nem jött el az idő, h kipróbáljam. Ma, a lehető legnagyobb melegben sikerült beizzítani a sütőt. :)
Limaránál van az alap recept. Sajnos, nem volt itthon rizsliszt és mandulatej, ezért zabpehely liszttel és rizstejjel készül, remélem, azért így is finom lesz. :)
Fotó lesz, ha elfogadható állagú lesz a süti. :)
Limaránál van az alap recept. Sajnos, nem volt itthon rizsliszt és mandulatej, ezért zabpehely liszttel és rizstejjel készül, remélem, azért így is finom lesz. :)
Fotó lesz, ha elfogadható állagú lesz a süti. :)
Címkék:
fahéj,
gyömbér,
kakaó,
mandulatej,
őszibarack,
rizsliszt,
rizstej,
sárgabarack,
süti,
tápiókakeményítő,
útifűmaghéj,
vanília,
xilit,
zabpehelyliszt
Diós kosárka
Június végén összekötöttük a kellemest a hasznossal Budapesti kiruccanásunk kapcsán. Anyut elvittük egy kedves útitársához, mi meg a barátainkhoz léptünk oda, a családi program után.
Anyu kapott finom süteményt, miután megkaptuk a receptet itthon is elkészült.
Anyu kapott finom süteményt, miután megkaptuk a receptet itthon is elkészült.
2015. május 19., kedd
Fenyőrügy szörp próba mennyiség
Most, h időm nulla, de annyira csábító a fenyőrügy szörp elkészítése, h gondoltam, kis pihenés gyanánt szedek vmennyit próbaképpen.
Ez sem egy szapora alapanyag.
Megnéztem jó pár leírást és a sok színű vidékre esett a választás.
2015. március 5., csütörtök
Gofri 3.
Anett barátnőm receptjét használom már egy ideje, ez bevált.
Hozzávalók:
- 4 tojás
- 4ek cukor (2ek xilit)
- 20dkg olvasztott vaj
- 50dkg liszt
- 1cs. sütőpor (2kk sütőpor+2kk szódabikarbóna)
- 1 cs. vaníliás cukor (1 vanília rúd kikapart része)
- 0,5 l tej
- csipet só.
Tojást szétválasztjuk, fehérjét felverjük,
Sárgáját a cukorral, vajjal, vaníliával és a citrom reszelt héjával is felverjük
Liszthez hozzáadjuk a sütőport, a szódabikarbónát, csipet sót
majd ezeket mind összekeverjük, kicsit állni hagyjuk és süthetjük is!
2015. február 10., kedd
Hajtovány
Nagyon-nagyon régóta szemezek már ezzel a recepttel. Eltántorított a dagasztás, azt én nem szeretek. Aztán a keresztfiúk anyukája is elkészítette, nagyon jól sikerült nekik. Ennek is már vagy 1-2 éve.
Pár hete gondoltam, h na akkor itt az idő, h nekiálljak én is. Még egyszer el kellett halasztani, de most vhogy tudtam időt szakítani rá és végre elkészült. Igaz, nem lett olyan szép, mint Limaráé, de a közvélemény azt mutatja, h finom. A teljes adagot írom le, én ennek a felét készítettem el, de a felének a felébe, tettem kukoricát és selyemsonkát is. Finom lett.
2015. január 28., szerda
Tigris szelet
maradék felhasználás gyanánt készül, egy kis zselés szaloncukor, mikulás, és némi aszalt vörösáfonya.
Az eredeti receptet írom.
Hozzávalók:
- 20dkg darált keksz,
- 10dkg mazsola
- 10 dkg darált dió
- 10 dkg étcsoki reszelve
- 15dkg zselés cukor összevágva
- 25dkg cukor
- 15dkg ráma
- 2db tojás
- 3dkg kakaó
Ezt állandó keverés mellett felforraljuk és ráöntjük a tálban lévő száraz anyagokra, összedolgozzuk, majd fóliával (sütőpapírral) bélelt őzgerinc formába öntjük.
Hűtőbe tesszük. Vékonyan szeleteljük!
Címkék:
darált keksz,
dió,
étcsoki,
kakaó,
mazsola,
sütés nélküli,
süti,
zselés cukor
2014. október 2., csütörtök
Együnk egymásért! - Jót enni jó, jót tenni jó!
Hallottatok már az Élelmiszerbankról?
Azzal foglalkozik, hogy az élelmiszeriparban és kereskedelemben jelentkező élelmiszerfelesleget, ami minőségileg kifogástalan, de valamiért nem eladható (pl. hamarosan lejáró termékek, húsvéti/karácsonyi szezonális áruk stb) összegyűjtjük és a rászorulókhoz juttatjuk el. Így ezek a - teljesen rendben lévő, fogyasztható - ételek nem a kukában végzik, hanem rászoruló emberek, asztalára kerülnek. Annak köszönhetősen, h nem vesszük, hanem "mentjük" az ételt, és jellemzően önkéntesek dolgoznka nálunk, nagyon hatékonyan tudunk működni, 1 Ft működési költségből 30 Ft értékű élelmiszersegélyt tudunk előteremteni. Évente kb. 6000 tonna élelmiszert mozgatunk meg. Mint a legtöbb civil szervezetnek, nekünk is fontos, h finanszírozni tudjuk működésünket. Az élelmiszerek tárolásához és szállításához raktárt és hűtőautót kell fenntartanunk.
Most indítjuk el az Együnk Egymásért programunkat, amibe szeretnénk minél több sütni-főzni szeretőt bevonni. Az októberi program lényege, h aki bekapcsolódik, az főz, süt vmit, és a föztjét, süteményét adományért "cserébe" kínálja ismerőseinek, kollégáinak. A program mottója: "jót enni, jót tenni jó", mivel most a sütés-főzés, mások kínálásának és a finom ételek elfogyasztásának öröme párosul azzal, h mindez egy jó ügy szolgálatában történik: a befolyó adományokat arra költjük, h minél több élelmiszercsomagot tudjunk eljuttatni szegénységben élőknek.
Most indítjuk el az Együnk Egymásért programunkat, amibe szeretnénk minél több sütni-főzni szeretőt bevonni. Az októberi program lényege, h aki bekapcsolódik, az főz, süt vmit, és a föztjét, süteményét adományért "cserébe" kínálja ismerőseinek, kollégáinak. A program mottója: "jót enni, jót tenni jó", mivel most a sütés-főzés, mások kínálásának és a finom ételek elfogyasztásának öröme párosul azzal, h mindez egy jó ügy szolgálatában történik: a befolyó adományokat arra költjük, h minél több élelmiszercsomagot tudjunk eljuttatni szegénységben élőknek.
A programról bővebb információ a www.elelmiszerbank.hu/egyunkegymasert oldalon található.
Várjuk éttermek és menzák, valamint sütni-főzni szeretők jelentkezését, akik októberi adománygyűjtő akciónkhoz csatlakozva szívesen támogatnák rászorulók élelmezését. Jót enni jó, jót tenni jó!
Fehérboros szűzérme
Hozzávalók:
- 2 tojás
- 4 ek olaj
- 1db hagyma
- 1-2 csipet só
- 1.25dl tejszín
- 1 db sertésszűz
- 3 db gomba
- 2dl fehérbor
- 1tk keményítő
Szűzet lehártyázzuk 2 ujjnyi szeletekre vágjuk. Sózzuk, borsozzuk.
Olajat serpenyőben felmelegítjük, húsokat mindkét oldalán megpirítjuk, kivesszük, félretesszük. Lefedjük, melegen tartjuk.
Fenn maradó olajban az apróra vágott hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a gombát (felszeletelt), sózzuk, borsozzuk 1-2 percig együtt pároljuk. Felöntjük fehérborral, jól kiforraljuk.
Keményítőt, elkeverjük a tejszínnel, dúsítjuk vele a ragut.
Besűrítjük, visszarakjuk a húsokat a levével együtt.
15-20 perc alatt összefőzzük.
forrás: jelentkezzen aki ráismer :)
Konfitált libacomb
Tavaly ilyentájt, István hazaállított 2 libával ill. 4-gyel, mivel ismerősöké is nálunk töltötte az utolsó éjszakát.
Míg mi (mama, Orsi, én) Sárváron a Simon-Júdás vásáron tengettük életünket, addig apa és két segítője véget vetettek a libáknak.
Sűrű receptkeresés, h hogyan is lehetne puha, omlós húsit varázsolni belőlük.
Így jutottam el a konfitált libáig, nem egy hipp-hopp kaja, de sztem, megéri a bajlódást, mert nagyon finom, puha húsit nyerünk vele.
Hozzávalók:
- 6 kacsa v libacomb
- 45gr tengeri só
- 1 tk frissen őrölt bors
- 3 babérlevél
- 3 kakukkfű
- 1kg kacsa v libazsír (nekünk csak disznózsír volt)
Előkészület:
Combokat megmoson, megtisztítom, szárazra törlöm.
fűszereket összekeverem, babérlevlet és a kakukffüvet durvára morzsolom
fűszerkeverékkel bedörzsölöm a húst és a bőrös oldalával lefelé rozsdamentes edénybe teszem.
lefóliázom és éjszakára v 1 napra hűtőbe teszem.
Sütés:
Sütőt 150 fokra előmelegítem.
Zsírt felmelegítem egy nagy lábosban (amit be lehet tenni a sütőbe)
Húsról leöntöm a levét, letörlöm a fűszereket.
Combokat bőrös oldalukkal lefelé óvatosan a meleg zsírba teszem, fontos, h a zsírban teljesen elmerüljenek, ne legyen kilogó rész.
Előmelegített sütőbe teszem és fél órán át sütöm.
Ekkor a sütőt leveszem 140 fokra és addig sütöm a húst, amíg teljesen megpuhul, 2.5-3 óra.
Sütőből kivéve hagyom szobahőmérsékletűre hűlni és kiszedem a húsokat.
Szűrőn át a zsírból egy keveset annak az edénynek az aljára öntök, amiben tárolni fogom a húst.
Hűtőbe teszem, h a zsír megdermedjen, majd arra teszem a combokat. Rászűröm a maradék zsírt, h ellepje a húst és hűvös helyen tárolom.
Felhasználáskor a zsírt lekaparom a combokról és a sütőben vagy a serpenyőben átmelegítem.
Arra emlékszem, h nagyon finom puha lett. És még fotó is készült róla, de sztem, az még a másik tárolón van.
Címkék:
babérlevél,
kakukkfű,
konfitálás,
libacomb,
zsír
Tojáslikőr
Lassan újra lehet készíteni már, h szépen összeérjenek az ízek. És persze jól eldugni, nehogy idő előtt elfogyjon. :)
Hozzávalók:
- 5 tojássárgája
- 25dkg porcukor
- 1 vaníliarúd
- 5dl tej
- 2,5 dl tejszín
- 2,5 dl alkohol
- Tejet összeöntjük a tejszínnel, felforraljuk a vaníliával és 10 dkg porcukorral
- tojássárgáját kikeverjük a maradék porcukorral, néhány kanál tejjel addig habosítjük, míg a cukor elolvad
- hozzáöntjük a kihűlt tejszínes tejet+alkoholt
- üvegbe tesszük
- legalább 1 napig pihenjen a hűtőben!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






